Dr. Dajnoki Krisztina
mobil: 30/269-57-98,
fax.: 52/508-365,
e-mail: dajnoki.krisztina@campusnet.hu
jelentkezési lap letöltése

Tisztelt Kiállítóink!
XXIV. alkalommal kerül megrendezésre a debreceni Kölcsey Központban az Utazás és Szabadidő 2014 Kiállítás és Vásár március harmadik hétvégéjén 2014. március 14. és 16. (péntek – vasárnap) között.
Az idei évben megrendezett vásár a visszajelzések alapján egyértelműen nagy sikerrel zárult. Az ingyenes belépésnek, valamint a kapcsolódó rendezvényeknek, kísérő programoknak köszönhetően a látogatók száma egyértelmű növekedést mutatott a korábbi évekhez képest és meghaladta a tízezer főt. A 2013-ban bevezetett és jól bevált újításokat továbbra is megtartjuk, vagyis a kiállítás és a kapcsolódó rendezvények látogatása az 2014-es évben is INGYENES lesz, illetve a Hajdú-Bihari Napló mellékleteként jelenik majd meg a vásár hivatalos utazási magazinja, a „Héthatáron Innen és Túl”.

A hagyományos kiállítói programjaink (pl.: Falusi Porta, játszóház, fotógaléria) mellett a kiállítás látogatottságát növelő célzattal a 2014-es évben is megrendezésre kerülnek az alábbi kísérő programok:
  • "Helyi ízek, helyi értékek" gasztronómiai kulturális rendezvény a Kölcsey Központ Modem felőli előterében.
  • II. Debreceni Bringa kiállítás a Kölcsey Központ előterében.
Idén is hívjuk és várjuk az:
  • utazási irodákat, utazásszervezőket,
  • szállodákat, panziókat, falusi vendégfogadókat,
  • gyógyfürdőket, kempingeket,
  • hajózási társaságokat, autóbusz bérbeadókat,
  • regionális marketing irodákat, önkormányzatokat, tourinform irodákat, TDM-eket,
  • pénzintézeteket, biztosítókat,
  • egyéb utazással, szabadidő eltöltésével kapcsolatos szervezőket.
Azon kiállítóinknak, akik elsőként vesznek rész a debreceni utazási vásáron, „első kiállítói kedvezmény”-t biztosítunk, azaz 10% árkedvezményt adunk a számla végösszegéből. Természetesen az állandó partnereinkről sem feledkeztünk meg, így szintén 10% árkedvezményt nyújtunk azon jelentkezőknek, akik a számla végösszegét 2013. december 31-ig átutalják. Egy sikeres vásár reményében várjuk jelentkezésüket és reméljük, hogy 2014. március 14-én ismét személyesen üdvözölhetjük Önöket Debrecenben!

Jelentkezési lap letölthető itt.